A HétköznapiHonvédelem.hu egy önszorgalomból és önköltségből készülő projekt, aminek elsődleges célja a jelenkori honvédelmi politika, honvédelemmel, honvédséggel kapcsolatos aktualitások megtárgyalása PRO és KONTRA, elsősorban azok számára, akiket az átlagnál jobban érdekel a honvédelem/honvédség ügye.
Ez egy független oldal egyrészt olyan értelemben, hogy nem pártérdekeket vesz figyelembe, hanem kizárólagosan a HONVÉDELEM érdekét, másrészt ahogy említettem önköltségen készül.
Ez egy olyan hely, ahol vélemények jelennek meg pro és kontra, balról, jobbról, középről, szakértőktől vagy csak “simán” olyanoktól, akiket érdekel a honvédelem, vagy éppen van valami közük hozzá és érdekelhet másokat.
Ha bármilyen észrevételed, javaslatod, ötleted van, kérlek üzenj, örömmel fogadom, ide kattintva teheted meg legegyszerűbben, vagy írj az info(a)magyarorszagkatonai.hu címre.
Szerkesztő, ötletgazda: Mihályi Attila
1989-1993 Lenkey János Honvédkollégium (Dobó István Gimnázium) Eger
1993-1997 Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola, híradó szak
1997-2007 Székesfehérvár (1997 hadnagy, 2000 főhadnagy, 2005 százados)
2007: leszereltem, most cégvezető-vállalkozó vagyok.
Jogászunk közleménye:
A HétköznapiHonvédelem.hu honlapon található információk Mihályi Attila szellemi tulajdona, és így a Szerzői Jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerinti jogvédelemben részesülnek. A honlap tartalmát idézni egészben vagy részletekben az alábbiak szerint lehetséges:
felhasználás díjtalan, kivéve az üzleti célú felhasználást, ebben az esetben külön egyeztetés szükséges!
Forrásmegjelölést, ha nem történik ideirányító link behelyezése, akkor az alábbi módon kérjük alkalmazni:
Forrás: HétköznapiHonvédelem.hu (www.hetkoznapihonvedelem.hu)
Köszönjük az együttműködést!

Legutóbbi hozzászólások