Hungarikum: síkvidéki radar

Bár a HétköznapiHonvédelem.hu alapvetően videóblog, néha azért kivételt is teszek, mint most. Kovács Gyula rövid, de annál velősebb exkluzív elemzését teszem közzé:

Gyurcsány et. akarata érvényesült, ő bízta meg a Láng bizottságot, hogy vizsgálják meg a harmadik radar síkvidéki telepítésének lehetőségét. Kissé elhúzódott az ügy, de végül győzött az akarat, síkon lesz a radar. Ez egy csodálatos magyar teljesítmény, hungarikum.

Van vagy 10-12 középhegységünk számtalan csúccsal Írottkőtől Nagy Milicig. Három radarnak kellett volna helyet találni valahol 500 m fölött. Egynek találtunk alkalmas helyet, a másik kettőt a ország legalacsonyabb helyeire sikerült elhelyezni, tengerszint feletti magasságuk 100 körül van. Ez szövetségeseink körében a szokásos elismerést fogja kiváltani.

Hegyvidék helyett

Hende Csaba a minap nyilatkozta, a szocialisták végig hazudták az elmúlt 8 évet NATO relációban is. Szabad érdeklődnöm ki hazudott radar ügyben az elmúlt 8 évben? Kinek a hívei voltak a tüntetésvégrehajtók Zengőn, Tubesen? A fagylalt visszanyalt, ma a Fidesz a saját tüntetésvégrehajtóival került volna konfliktusba, ha az egyetlen racionális helyre, a Zengőre mutatott volna Orbán Viktor a választásokat követően. A síkvidéki radarnál nem árt tudni, hogy 100 km-en már csak a 870 méternél magasabban repülő gépeket látja, 200 km-en nem lát 3000 m alá, 300 km-en csak azt látja, ami 7 km felett repül. Ha felteszed egy 700 körüli csúcsra, 200 km-en még 1000 alatt lát, 300km-en már csak a 3000m felettieket látja. A “távolfelderítő” radarból így sikerült egy korlátozott képességű rendszert produkálni.

Valahol itt lesz

Írják a közleményben, hogy lakott területen kívül van. A Google Earth mást mutat.

Ezzel szerintem az eredeti projekt nem teljesül, érdekelne hogy alakul a finanszírozás, kötbérek, milyen a 2006-tól raktárban tárolt radarnak a technikai állapota, stb.

Kovács Gyula nyugalmazott alezredes

18 Válaszokr to “Hungarikum: síkvidéki radar”


  1. 1 Charlie 2011. március 9. - 17:49

    A NATO-nak ne mondjuk meg ezt a Medinát, hacsak azt nem akarjuk, hogy kiröhögjenek. Szakemberek?!

  2. 2 coyote55 2011. március 9. - 18:22

    Majd Sólyom László ex-köztársasági elnök állja a cehhet ;-)
    Elvégre ő volt a “vezérbika” a tiltakozók között, akkor most egye meg, amit főzött!

  3. 3 Mihályi Attila 2011. március 9. - 22:38

    Azt írja az újság, hogy: “…mind az öt frakció elküldte képviselőit, akik a tárca javaslatával szemben nem emeltek kifogást, inkább egyfajta elvi egyetértés bontakozott ki.”

    Erre természetesen minden józan ember számíthatott, mármint a pártok egyetértésére. Ismét bebizonyosodott, hogy a pártok, kormányok részére nem a szakmai szempontok az elsők, hanem az, hogy véletlenül se konfrontálódjanak a választóikkal, főleg ha sokan vannak. Ha nagyon beleélem magam a helyzetükbe, akkor még el is fogadom, meg is értem.

    De akkor nekem ne mondja senki, se fideszes, se szoci, hogy ez annyira nagyon fontos és létfontosságú projekt, mert ha az lenne, már rég ott virítana a Zengő tetején ez az árva radar!

    Szóval egy párt sem fog tiltakozni, mert ez senki érdekeit nem sérti, Medinán egyébként sincs annyi választópolgár, mint pl. Pécsen, téma lezárva.

    Meggyőződésem, hogy ha lesz is némi “ütésváltás”, akkor az inkább csak eljátszott ütés lesz, nem full-contact küzdelem.

    Medina település kimondottan jól jár, legálisan lehet bele akármennyi pénzt pumpálni, megjegyzem nem sajnálom az ott lakóktól. Nyertes továbbá a 2 réskitöltő radarszázad, mert biztos melójuk lesz.

    Lehet, hogy nem is sírnunk kéne, hanem örülni?

  4. 4 Mihályi Attila 2011. március 10. - 01:06

    Közben rájöttem, hogy nem beszélnek teljesen hülyeséget, ugyanis ennek a kiválasztása is tipikusan “katonásan” történt, civil példával szemléltetem:

    -Szakértők! Válasszák ki és javasolják nekünk a legbiztonságosabb és lenagyobb teljesítményű autót! Tilos választani az alábbiak közül: Volvo, Saab, Audi, Lexus, Mercedes, BMW, Toyota…..

    Így aztán lett egy Daewoo Matizunk.
    Nem hazudnak tehát, amikor azt mondják, hogy a legalkalmasabbat választották. Ez persze az ő szemszögük.

  5. 5 Tony 2011. március 10. - 21:39

    Nagyon jó ez a cikk, csak az a furcsa, hogy a cikkíró nincs teljesen képben Magyarország topográfiai viszonyaival…

  6. 6 Unknow Soldier 2011. március 11. - 16:40

    A cikk tényleg jó,de a politikusok mindíg csak a saját szemszögükből nézik”ha nekik jó az nemfeltétlenűl nekünk is”
    Sólyom László is csak felfele siránkozok miközben ő is tehetne valamit.Ha nem bírja ellátni a munkályát menyen el nyugdíjba,rakjanak a hejére egy tapasztalt politikust aki ért a Honvédelemhez.Meg mért nem tudják felépíteni azt az egy radart a Zengőre? Miért bonyorítanak mindent túl?

  7. 7 Bíró Tamás 2011. március 12. - 13:25

    Tisztelt magasan kvalifikált, jól képzett, és vélhetően ,szakértő urak.Javaslom tanulmányozás céljából, elővenni Magyarország topográfiai térképét. Ha valaki Medináról azt állítja,hogy sík vidék,attól joggal elvárható állítás,miszerint a Föld lapos.BÁR…KÉTHARMADOS TÖBBSÉGGEL NÁLUNK TALÁN BELEFÉR.

  8. 8 Batka 2011. március 13. - 02:48

    Szabadjon figyelmetekbe ajánlani Zord véleményét: amennyiben az eredeti terveknek megfelelően, a Zengőre került volna a RAT, akkor már régen nem lenne a Honvédségben RT szakág!
    Jó szokásuk szerint fölszámolták volna, mert ugye minek?

    Aztán meg itt állnánk a príma 3D-s radarjaink helyén füstölgő kráterekkel egy háborús helyzetben és néznénk, mint borjú az új kapura…

    Mobil radar egyszerűen KELL és inkább azt nézzétek, hogy így legalább megmarad két radarszázad.

  9. 9 shukaradolf@freemil.ji 2011. március 14. - 14:02

    Biztonságunk alapja a nemzeti atomfegyver kell legyen!

  10. 10 "Al Ezredes" 2011. március 20. - 13:53

    Ha Juhász “Viszkis” Ferinek vagy Szekeres “Szerinted mit szólnának egy magyar NATO-elnökhöz…?” Iminek nemcsak a tábornoki közös mutyikon járt volna az esze, hanem valóban fel akarták volna építeni valahol (értsd: bárhol) ezt a radart megfelelve a NATO elvárásainak (amiről azt se tudjuk, hogy mi is valójában), akkor 2006-tól 2010-ig 4 évük lett volna rá. Erről ennyit. A nyugalmazott “szakértő” konyakosüveg ezredesekről meg vagy jót vagy semmit… Hagyjuk már! Feloszlatni az egész honvédséget úgy ahogy van, elzavarni az összeset kezdve a korruptabbnál korruptabb tábornokokkal, aztán nulláról újraépíteni az egészet! Nyugalmazott 38 éves (!) ezredesek… havi 180-240 ezerért… hiába, gazdag ország vagyunk, na!

  11. 11 András 2011. március 20. - 14:18

    Hát igen, ha az idegennyelveket nemigen beszélő Szekeres Imrénknek nem csak a NATO-elnökség lebegett volna alkoholfátyolos szeme előtt, akkor talán minisztersége alatt felépíthette volna a lokátort valahová, mondjuk Jászberénybe vagy hová is való… Belülről szemlélve a felfedett honvédségi korrupciós ügyeket, ez csak a jéghegy csúcsának a csúcsa. Az egész honvédségi költségvetés majdnem mindestül kizárólag különféle főtiszti mutyikra megy el, miközben a sereg 300 fő harcképes katonából áll. Nulla azaz nulla tartalékkal. Talán ebből a szemszögből kellene nézni a lokátort is. Az is tökéletesen beleillik a sorba.

  12. 12 Imi rulez! 2011. március 20. - 14:35

    Igen, az nagyon nagy poén volt amikor Szekeres a kamera előtt kérdezte meg, hogy “Szerinted mit szólnának egy magyar NATO elnökhöz?” Hihihi!!! :) :) Imi rulez! :) :) Van önértékelése az biztos! :) :) Hunvald meg miniszterelnök akart lenni… Bár az talán egy fokkal nagyobb realitás (Imrénél) még a tények ismeretében is… :) :) Imi rulez!

  13. 13 szekér 2011. március 20. - 14:46

    Szekeres mint nato elnök??? :) :):):) LOL! :) :):):)

  14. 14 cikkíróhoz 2011. március 20. - 14:52

    A T. Cikkíró nemcsak a Magyarország földrajzát nem ismeri, de a számokkal is hadilábon áll. Úgy látszik “mérnök” alezredes lehet! ;) Talán nem kéne a haborumuveszete.hu -nak elolvasás és értelmezés nélkül átvennie egy ilyen (véleményt) cikket. 100 km-en 870 méter, 300 km-en 7000 méter!!! :) Siralmas!

  15. 15 Mihályi Attila 2011. március 20. - 16:13

    Benkő Tibor VKF is egy interjúban pontatlannak nevezte a számokat, amire Kovács Gyula az alábbit válaszolta egy fórumon:

    “Nem tudom miért kell pontatlannak minősíteni az adataimat. Egy közép görbületi sugárral számolva az adatok:100 km-es céltávolságon 785 m, 200 km-en 3140 m, 300 km-en 7063 m az alsó felderítési magasság. Lehet nem ferde távolságra, hanem vetületi távolságra számolni, pár 10 méter az eltérés.”

  16. 17 szab tom 2011. március 22. - 16:57

    http://nol.hu/lap/forum/20110322-rosszul_lat__de_a_mienk__a_magyar_radar

    “Közeledtek a 2006-os választások. Gyurcsányék időhúzása következtében az építési engedélyek érvényessége lejárt…”

    “…viszont jött a nagy ötlet: Tubes. Nem értettem, ha három kistelepülésen szervezett ellenálláson megbukott a Zengő, miért gondolták, hogy a 160 ezer lakosú Pécs nem alkalmas még nagyobb ellenállás szervezésére.”

    “A HM megint eljárási hibák tömegét követte el, lehetőséget adva ezzel az azonnal megszervezett Civilek a Mecsekért Mozgalomnak…”

    De hála Istennek jól megfizették e közben is Fapál László államtitkár urat a jól végzett munkáért. Céges autó, telefon, milliós jutalmak, 40 milliós kedvezménnyel vásárolt zuglói lakás… és még ki tudja mi… Viszkis doboz, 4 millió… Ja nem, az a főnöknek ment, a Juhász Ferinek…

    Vagyis a radar le van tojva, a lényegre jutott pénz mindig.

    Az aktuális tábornokoknak és csemetéiknek mindig jutott szolgálati lakás, kettő, három is – amit aztán 2-3 év múlva hasonló töredékáron megvásárolhattak.

    A HM-en belül a lakáshoz jutás egyik feltétele pl. hogy ne legyen az illetőnek lakása, rászorult legyen, hát nem is volt, mert előtte átíratta az asszonyra vagy a kisebbik gyerekre.

    De ismerünk olyan példát aki még erre sem vette a fáradságot…

    További feltétele, hogy a jogosult, aki lakáshoz jutott, be is költözzön és életvitelszerűen ott lakjon.

    Namost, ha ezredes papa, vagy tábornok papa a jól belakott családi fészkében lakik, akkor a frissen kapott szoli lakásba természetesen nem ő mozdult, hanem a még saját jogon nem jogosult csemetéje, a (fő)hadnagyocska.

    Így szerváltak gyorsan egy (mondjuk) gazdagréti (na nem panel, hanem új társasházi) kérót a gyereknek, majd 3-4 év mulva e mellé már a gyerek is újított egyet magának – immár saját jogon, természetesen a várólista 107. helyéről hirtelen a “hátulsó pár előre fuss” vagy más néven “utolsókból lesznek az elsők” elve alapján…

    Hiába, így kell ezt csinálni! Nem csalt, csak élelmes volt.
    Élt a rendszer adta lehetőségekkel.

    Majd mint aki jól végezte dolgát 9-10 év múlva (mondjuk 38 évesen) már mint őrnagyocska vagy alezredeske szépen, a jól megérdemelt szolgálati nyugállományba is volnulhat. Kéró megvan, dolgozni nem kellett érte, elég volt bejárni a háembe reggelente. Jó kis szoli nyugdíj megvan, 160-180 havonta, az nem baj, hogy 3 birka csak azért gürcöl ebben az országban minden nap, hogy ennek az élelmes 38 éves embernek a nyugdíját a következő 25-30 évben minden hónapban előteremtse.

  17. 18 Untermensch4 2011. december 28. - 16:49

    valamelyik helyszínen a “fő probléma” az volt hogy védett növények élnek ott és letaposták volna. nem tudom manapság technológiailag megoldható-e növények földdel együtt történő átültetése…? merthogy másik hegy van, a virágnak meg sztem nem szempont hogy olyan helyen legyen ami a radarnak kellene. esetleg még vmi eu-s környezetvédelmi pénzt is lehetett volna sikkasztani hozzá….


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




Mi ez?

A HétköznapiHonvédelem.hu elsődleges célja az aktuális honvédelmi politika és a honvédelemmel/honvédséggel kapcsolatos aktualitások megtárgyalása, elemzése PRO és KONTRA.

Írd be ide a használatban lévő e-mail címed és minden bejegyzésről automatikus értesítést kapsz!

Join 39 other followers

Legutóbbi hozzászólások

Untermensch4 on Hungarikum: síkvidéki rad…
prwhrqkt on Fegyvernemi sovinizmus
Zicherman István on Fegyvernemi sovinizmus
WSE on Mit képzelsz kisgyerek!?
Anonymous on Szeretem a hadseregem
kószák egyike on Szeretem a hadseregem

2010 május óta

  • 35,640 látogató

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 39 other followers